bigibogi bélyegei

Hétfőn egy kis múzeumpedagógiai foglalkozást tartottam gyerekeknek a Bélyegmúzeumban (ahol, szégyenszemre bevallom, hogy most jártam először, de rögvest megfogadtam, hogy hamarosan beköltözöm 2-3-4 hétre).
Többek között arról beszéltem, hogyan kerültem kapcsolatba a bélyegtervezéssel, mik a legfontosabb dolgok, amikre ügyelni kell a kitalálásuk közben. Előadásom végén pedig elmeséltem nekik egyik kedvenc mesémet, Kiplingtől a >Hogyan kapta az orrszarvú a bőrét? nevezetűt, melyhez megtervezhették saját bélyegüket. A rajzaikat a munka végén bélyegméretűre fénymásoltuk, hogy láthassák valódi méretükben. Mindenki nagyon boldog volt, én pedig igazán köszönöm a Bélyegmúzeum munkatársainak a lehetőséget és a sok segítséget.

bigibogi:

Nem tudom mondtam-e, de jövőhéten szerdán este 6-kor lesz kiállítása a bélyegeimnek és nekem.
(Igen, akkor van a Szögbeverés is pont és igen, a szakdoga leadása előtt két nappal. Dehát soha jobbkor!)
Szeretettel várok mindenkit Székesfehérváron a Széna tér 16-os címe alá.

Ezt a kis kedvességet Gergőtől kaptam tegnap este :) Engedélyével közzéteszem, hogy mindenkit meghathasson:

"Szia Bogi!

Ez olyan szép, hogy lefordítottam neked!

Amikor az Egyesült Államok Postaszolgálatának végleg leáldozik, mire emlékszel majd belőle? Amikor az utolsó díszes postát is eladják vegyeskereskedésnek és minden postaküldemény digitális nyomatokká silányul, mit mondasz majd a következő generációnak, hogyan ment ez régen? Ha minden bélyeg privát gyűjtemények mélyén tűnik el, mit fognak majd tudni az unokáid azokról a furcsa papírtasakokról amiket mi leveleknek hívtunk, és a kis felragasztható festményekről amikkel feladhattuk őket?”

Talán három hete, hogy felhívott egy pécsi bélyeggyűjtő, csak nem haragszik meg, ha nevén nevezem, Kutnyánszky Géza bácsi, nyugdíjas rajztanár, aki már régóta gyűjti a mese témában készült bélyegeket és megkért, hogy írjak alá neki egy elsőnapi borítékot, amit a Weöres-sorozathoz készítettem. Mondtam neki, hogy szívesörömest, mire következő héten itthon várt egy bélyegekkel teleragasztott boríték, amin egy ujjnyi hely sem volt már. A boríték tartalmazott még két borítékot, amiket kérése szerint a címére vissza kellett küldenem, kézírásommal ellátva. Ezeken szintúgy nem maradt egy négyzetmiliméternyi szabad terület sem és a postán is rájuk szórtak még fejenként vagy hat bélyegzőt.
Amikor a bácsi elmondta, hogy mese témájú bélyegeket gyűjt, gondoltam küldök neki a diplomámból, mert ahhoz aligha juthatna hozzá máshogy és biztos örülne neki. Így is történt, mire annyira meghatódott, hogy viszonozni szerette volna a meglepetést és ma talált meg a levele itthon :)
Megírtam neki, hogy hasonló az érdeklődési körünk a bélyeggyűjtéssel kapcsolatban és így kaptam tőle csomósok külföldi és magyar mesebélyeget, valamint egy díjjegyes lapot (a Marcitól kapott Bélyeglexikon meghatározása szerint, díjjegyes: amelyre a nyomtatáskor közvetlenül rányomják a díjjegyet vagy értékjegyet, aminek ellenében a posta meghatározott szolgáltatást végez és ismételt felhasználása ellen értéktelenít), amit Dr. Berze Nagy János néprajzkutató tiszteletére adtak ki. Az ajándékba kapott lapot a néprajzkutató és népmesegyűjtő fia írta alá. :) Hát naaagyon szépen köszönöm! :)

u.i.: Gergő! Azok ott bizony Bilibin bélyegek! ;)

bigibogi:

I have published a new project on Behance.
I hope you’ll like it :)

Weöres100

Pénteken megjelentek :)

Itt pár sort mondtam róluk, itt megrendelhető és a postákon több-kevesebb sikerrel megtalálható :) Boldog Századik Szülinapot kedves Weöres Sándor tegnapra! :)

MTI Fotó: Kovács Attila

A fotón amúgy rossz helyen van a bélyegzés, igazából azt a madárka fütyüli ki.

Múltkor magazin | Június 20 | puszi :)

A soksoksoksok tervezés befejeztével, amit maximum a bélyegek kiadatása után mesélhetek szerintem csak el, eljutottam a héten a bélyegek születésének helyére, a Pénzjegynyomdába. Ez olyannyira izgalmas és titokzatos hely, hogy nem tudom mit szabadna elmesélnem és mit nem (az egész dologgal így állok jelenleg, azért is vagyok ennyire informatív), de egy remek ötlet jutott eszembe. Az egész szituáció kísértetiesen hasonlít a Harry Potter első könyvének azon részéhez, amikor Harry elmegy a varázslóbankba, a Gringottsba, úgyhogy leírom az ide illő részt és akkor tudni is fogjátok milyen volt, mégsem adok ki bizalmas információkat :) (ne ítéljetek el a Harry Potterért, higgyétek el, hogy könyvben jó).

(A Bank lesz a Pénzjegynyomda, én leszek Harry és a kobold lesz Tamás bácsi, aki végigvezetett engem a helyen és Hagrid is én leszek, mert ő amúgy nem lett volna)

”- Íme a Gringotts - szólt Hagrid.
A hófehér épület, amely elé érkeztek, messze kiemelkedett a környező alacsony boltok közül. Fényes bronzkapuja mellett vörös és arany egyenruhában ott állt egy…
- Bizony, ez egy kobold - szólt halkan Hagrid, miközben felfelé kaptattak a fehér kőlépcsőkön.
A kobold körülbelül egy fejjel alacsonyabb volt Harrynél. Kreol arcában ülő szeme okosan csillogott. Hegyes szakállat viselt, s Harry azt is észrevette, hogy feltűnően hosszú a lábfeje meg az ujjai. Mikor áthaladtak a kapun, a kobold meghajolt.
Belépve újabb ajtó várta őket. Ez ezüstből volt, és a következő felirat állt rajta:

Lépj be, vándor, de vigyázz:
Nem csak kincset rejt e ház.
Ha csak vinnél, de nem hozol,
Fejedre csak bajt halmozol.
Ki idegen kincset áhít,
Annak e hely csapdát állít.
Add fel tolvaj, ne légy dőre,
Varázslat e kincsek őre.

- Mondtam, hogy bolond, aki megpróbálja kirabolni - csóválta a fejét Hagrid.
Az ezüstajtót két kobold őrizte; ők is meghajoltak Harryék előtt. Az ajtón belépve hatalmas márványcsarnokban találták magukat. Egy hosszú pult mögött vagy száz kobold ült magas székeken; tételeket jegyeztek be jókora főkönyvekbe, érméket méricskéltek rézmérlegeken, nagyítólencsével drágaköveket vizsgálgattak. A teremből megszámlálhatatlanul sok ajtó nyílott minden irányba - ezeken át további koboldok embereket kalauzoltak ki-be. Hagrid és Harry a pult felé indult.
- `reggelt - szólított meg Hagrid egy szabad koboldot. - Azért jöttünk, hogy kivegyünk egy kis suskát Harry Potter úr széféből (Igazából azért mentem, hogy megnézzem a bélyegek színeit).
- Láthatnám a kulcsot, uram?
- Persze. Itt kell lennie valahol. - Hagrid elkezdte kiüríteni zsebeit, s tartalmukat jobb híján a pultra rakodta. Mikor egy marék kutyakekszet szórt a főkönyvre, a kobold összeráncolta az orrát.
Harry eközben a szomszéd koboldot figyelte, aki épp egy rakás brikettméretű piros rubintkövet mért le.
- Megvan! - Hagrid felmutatott egy apró aranykulcsot. A kobold tüzetesen megvizsgálta.
- Úgy látom, ez rendben van. Egy munkatársam lekíséri önöket a széfekhez. Ampók! (=Tamás bácsi)
Ampók is kobold volt. Hagrid gyorsan visszatömködte a kutyakekszet a zsebébe, és Harryvel együtt követte Ampókot a rengeteg ajtó egyike felé.
Ampók kitárta előttük az ajtót, és Harry meglepődve látta, hogy további márványtermek helyett egy fáklyákkal megvilágított, lejtős folyosó várja őket. A szűk járat kövezett padlója keskeny nyomtávú sínpárt rejtett. Ampók füttyentett, mire egy csille robogott oda hozzájuk. Mindhárman beültek.
Az út első szakasza kanyargós járatok labirintusán át vezetett. Harry eleinte próbálta megjegyezni, merre mennek - bal, jobb, jobb, bal, középső járat, jobbra, balra - de hamar feladta. Úgy tűnt, a zakatoló csille tudja az utat, hiszen Ampók nem irányította.
Harry szemét csípte a hűvös menetszél, mégis kitartóan nézelődött. Egy ízben kicsapó lángnyelveket pillantott meg egy oldalfolyosó végén, de mire megfordult, hogy megnézze, sárkány volt-e az, már egy föld alatti tó mellett robogtak el, a padlóból és a mennyezetből kiálló öles sztalaktitok
és sztalagmitok között.
- Mindig elfelejtem, mi a különbség a sztalaktit és a sztalagmit között - jegyezte meg Harry.
- A sztalagmitban van “m” - felelte Hagrid. - De most inkább ne szólj hozzám, mert barlangibeteg vagyok.
Az óriás arca valóban eléggé zöldnek tűnt. Mikor végre megálltak és kiszálltak, a falnak kellett támaszkodnia, úgy remegett a térde.
Ampók kinyitott egy, a folyosó falába süllyesztett, alacsony ajtót. Zöld füst gomolygott fel, s mikor eloszlott, lélegzetelállító látvány tárult Harry szeme elé…”

Igen, akkor láttam meg a bélyegeket :) Az mondjuk nem kicsit jó érzés, amikor az ember munkáját ilyen csodaszép minőségben gyártják le (nomeg ennyi zsilliósokat). Szívmelengetően kedves bácsikák dolgoznak ott, mindegyikük szemében ott van a huncutság és kedvesen komiszkodtak velem :) . Igyekeztek beállítani a színeket olyanra, ahogy én megálmodtam és ők mindent meg is tettek az ügy érdekében, de sajnos nem lett teljesen tökugyanolyan, mint elképzeltem. Amikor látták a bizonytalankodó arcomat, akkor megnyugtattak egy olyan sztorival, hogy a nemtudomki egyszer addig reklamált a bélyegének a színe miatt, hogy a végén lett a barna lovából egy zöld :) Jó, ezen nem tudtam nem nevetni :)
Végül jött egy új bácsi is, aki pedig mesélt nekem jósokat hogysmint mennek ott a dolgok, mivel ez az első bélyegem és örült, hogy van új generációs bélyegtervező és remélte, hogy még látjuk egymást és énis remélem, hogy látom még őket :)

Hogy mi lett a bélyegekel a diplomám után?

Miután lediplomáztam nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy mikor juthatnak hozzá a postán a bélyegekhez. Hát az őszinte válaszom, hogy fogalmam sincs. Az az igazság, hogy nem annyira (semennyire) így szokott zajlani a postán a bélyegtervezés, úgyhogy ez egy elég rendhagyó eset lenne, miután publikáltam is és elég sok helyre kikerült. Nagyon sok tényező befolyásolja ezt még, de nem szeretném azt mondani, hogy soha, mert miértne, nomeg én is reménykedek valami alkalomban, esetleg egy kis csodatevésben, szóval ez még egy nagy kitudja.

Mielőtt folytatnám kigyűjtök párat a zsillió oldalból, ahol megszerették őket az emberek, akiknek meg köszönöm, hogy ezt tették (annyit grafikuskodtam, hogy legyőztem a google képkeresőjében a ‘nádi boglárka’ virágot. Erre egy kicsit azért büszke vagyok, hogy a természet most alul maradt :) )

A lavinát a behancé indította, aztán sitty:
ffffound
Graphic-ExchanGE
designspiration
CreativeRoots
inspirefirst
shillington design blog
it dream
picamemag
we heart it
Explore
graduation projects

magyarok:
trend guide
artcharacter
és ugye végezetül berakom drága csoporttársaim kedvecét, a kitartas.mozgalom csodaoldalt (inkább nem írom le, hogy bukkant rá Gergő).

Folytatom,
Szóval a diploma után ismét felvettem a tündéri Marika nénivel a kapcsolatot, aki még a munkám elején ellátott minden fontos információval a bélyegekkel kapcsolatosan és akit nem lehet 2mp-nél több idő alatt az embernek nem a szivébe zárnia. Sokat köszönhetek neki, tán ő nem is tudja, hogy mennyi mindent. Vannak olyan emberek az életemben, akik már annyit segítettek nekem, hogy egyszerűen nem tudok hozzá mérten megfelelő hálaarányt kinyilvánítani, ezért az örök hogyköszönjemmeg-listára vésődött a nevük, mint Aliz, Marci és a Petró család.
A diplomám mintegy referencia volt nekem, hogy alkalmat kaphassak egy első, éles bélyegtervezésre. Persze nem volt ennyire egyszerű ez a folyamat, mint ahogy én egy összetett mondattá redukáltam, mert számos akadállyal és nyári kalanddal megtüzdelhetném (ezt a részt küldeném Nagy Gábornak, csakúgy, mint a fentebb látható kép szoknyamintáját), de végül csak sikerült megcsinálnom őket. Néha magam sem hiszem el mekkora egy szerencsés ember vagyok, hogy minden utolsó pillanat után van egy mégutolsóbb és mindig megmenekülök, bármennyire tűnik úgy, hogy most beköszönt a világvége.

Ennek a postnak a végére szánom azt, amit lehet az elejére kellett volna, hogy azért folytatom a diploma blogomat, mert itt kezdődött meg kapcsolatom a bélyegekkel, akiknek életemben több állomása lesz még (remélem. Mindenesetre egy még biztos.), ezért átkereszteltem a sokak számára rendkívül frappánsnak ítélt ‘nadiploma’ blogot hivatalosan is bigibogi bélyegeire (bigibogibelyegei.tumblr.com). Három bé azért már nem egy rossz alliteráció :)